Mianmar

Mainmarrol nehez realis kepet kapni, mielott oda menne az ember. Egyreszt van az a keves dolog, amit a hirekben lehet hallani, hogy diktatura van, meg szegenyseg, meg a katonak a tomegbe lonek. Masreszt meg ott vannak az utazos blogok, amik a vegletekig magasztaljak az orszagot, hogy ennel menobb hely, ahol egy hatizsakos turista utazhat, nincs is a vilagon (esetleg talan Tibet). Mi nem nagyon vettuk a faradtsagot, hogy minden apro reszletnek utananezzuk mielott oda mentunk volna. Szerencsere az nem kerulte el a figyelmunket, hogy nicsenek bankautomatak, es hogy kizarolag tokeletes minosegu, ropogos amerikai dollartert cserebe lehet helyi penzt kapni. Mi egy kicsit tobbet is valtottunk a kelletenel, de ez nem volt nagy baj, mivel a veteli es eladasi arfolyam kozott alig van 0.5% kulonbseg, szoval nem buktunk szinte semmit, mikor visszavaltottuk a maradek penzunket dollarra.

Ami viszont elkerulte a figyelmunket, az a figyelmeztetes a lonley planet elejen, hogy mit is varjunk az orszagtol. Valoszinuleg ha olvassuk, akkor se gonduljuk meg magunkat, de legalabb kicsit kisebb lett volna a kezdeti sokk.

Az utazos blogok tobbsege kicsit tul pozitiv kepet fest az orszagrol magarol. Talan azert, mert nem akarnak rosszat irni arrol az orszagrol, ahol az emberek roppant kedvesek es tiszteletudoak, megis elnyomja oket egy diktatura es roppant szegenysegben elnek, de megis maximalisan segitokeszek es joindulatuak.

Az igazsaghoz hozza tartozik viszont, legalabbis ezt lattuk az alatt a par het alatt, amig ott voltunk, hogy Mianmarban a legtobb dolog szar (mar elnezest):

A kozlekedes. Eloszor is jobb kormanyos autokkal kozlekednek a jobb oldalon. Emiatt elozni eletveszelyes, valamit a buszokrol nem a jardara hanem az ut kozepere lehet leszallni. Az utak minosege hihetlenul rossz, sok helyen aszfalt sincs, vagy ha van, akkor epphogy egy auto fer csak el rajta. Es mi szinte csak foutakon kozlekedtunk.Az autok allapota szinten botranyos.

A kaja. Roppant rossz a helyi a kaja, es ahogy a kulfoldi kajakat keszitik, az legalabb olyan rossz. A boltokban szinte csak helyi aruk vannak. A chips tocsog az olajban, a csoki olyan mint egy tiz eves megromlott legrosszabb minusegu csokimikulas. A kenyer elorecsomagot, es rosszabb mint a szivacs.

Az utcak. Koszosak, porosak. Kozvilagitas szinte sehol sincs. Sotetedes utan eleg veszelyes kimenni az utcara. A kozbiztonsaggal nincs gond, inkabb a kivilagitatlanul szaguldo jarmuvekkel, es a reszeg soforokkel.

Kressz. Europai mercevel merve nem letezik. A keresztezodesekben mindig a nagyobb jarmuveknek van elsobbsege. Egy busz soha nem is lassit, csak nyomja a dudat es megy.

Szorakozo helyek. Nem leteznek. A fiatalok videken inkabb valahol megisznak egy uveg olcso helyi viszkit, majd 6-8-an felmasznak egy kis-traktorra, es kivilagitas nelul "szaguldoznak" fel-ala a faluban, es orditanak.

Internet. Ha epp van net, akkor is olyan lassu, hogy csak arra alkalmas, hogy az ember felidegesitse magat.

Aram. Hol van, hol nincs. A szallodaknak, ettermeknek es nagyobb boltoknak sajat generatoruk van, amit bekapcsolnak ha elmegy az aram. De ilyenkor a legkondi peldaul nem mukodik. Az erzekenyebb fogyasztok, mint peldaul legkondi, huto, egy kulon berendezesen keresztul kapjak az aramot, ami ugyel ra, hogy ha nem 220 volt a feszultseg, akkor lekapcsoljon.

Ennek ellenere Mianmar megis valahogy szeretheto, ha az ember tulteszi magat a fentieken. (Ehhez leginkabb hatalmas turelemre, es meginkabb humorerzekre van szukseg.) Ennyire kedves, segitokesz emberekkel meg sehol nem talalkoztunk. A panziok tobbsegeben olyan stilusban beszeltek velunk, mint Europaban az ot csillagos szallodakban. A mianmariak valahogy ugy szolgaljak ki a turistakat, hogy megorzik kozben a meltosagukat. Nem csinalnak kozben bohocot magukbol mint a thaiok sokszor, es nem azzal csalogatjak oda valahova a kulfoldieket hogy drogot arulnak es a Jobaratokat vetitik vegtelenitve, mint a laosziak.

Persze az eddigiek durva altalanositas, Mianmaron belul is vannak hatalmas kulonbsegek. Nekunk a hegyekben tetszett a legjobban, Kalaw-ban es Inle Lake-nel, ahol kicsit nyugodtabb az elet. Igy utolag ugy gondoljuk, hogy bar sok kenyelmetlensegben volt reszunk, azert jo hogy elmentunk Mianmarba. Sok szep dolgot lattunk, es ha az orszag nyit a nyugat es a turistak fele, akkor tiz ev mulva mar egy masik Mianmar lesz majd, ami lehet hogy mar csak nyomokban hasonlit majd a mostanira.

Egyeb dolgok Mianmarrol

• Az orszag hatszor akkora mint Magyarorszag es hatszor annyian is laknak benne
• az egy fore juto GDP korulbelul a magyarorszagi huszada.
• A mianmariaknak a labujjaik nagyon szetallnak, a kisujjuk mindig lelog a papucsukrol.
• Szeretnek guggolni. A buszmegalloban sokan guggolva varjak a buszt.
• A lanyok haja legtobbszor rovid, vallig ero. (ellenben a laoszikkal, ahol minden lanynak hosszu a haja)
• A mianmariak mar nem annyira ferdeszemuek, es europai szemmel is lehet csinos lanyokat latni
• nem utaztunk ugy buszon, hogy legalabb egy mianmari ne hanyt volna
• sok a kobor kutya, es megtobb a kiskutya, mintha minden kutya odaerkezesunk elott egy honappal ellett volna
• a Mianmari sor es bor finom, bar barmelyikbol egy poharnyi tobbe kerul mint maga a vacsora
• a minmariak nagyon kivancsiak a nyugati dolgokra. ha megtudjak, hogy iphone van nalunk, megkerik, hogy megfoghassak.
• a legtobben jol beszelnek angolul. sokkal jobban mint a thaiok peldaul.

Mianmar - fenykepek

A Betel levelet bekenik azzal a feher festek szeru cuccal, majd a areca dio darabkakat (lent kozepen a nagy ibrikben)
raknak bele es az egeszet osszecsomagoljak. Ezt rakjak be az inyuk ala, amitol alig birnak beszelni, es gusztustalan
piros szinut kopkodnek tole folyamatosan. Undorito szokas, de nagyon nepszeru.

Yangon. Nagyon lepukkant.

Mianmari kaja. Soha nem voltunk meg olyan orszagban, ahol ennyire ehetetlennek talatuk volna a helyi eteleket.

Mandalay buszpalyaudvara. Ha nem esik por van, ha esik, akkor sar.

Hatalmas a boldogsag. Talaltunk Coca-Cola-t az egyik piacon.

Zuhany csaptelep a Bagan-i szallodaban. 

Szallas Kalaw-ban. Kicsit regimodi, kicsit draga, de tiszta.

Gyomber ultetveny.

Tea ultetveny.

Az utak se a legjobb minoseguek.

Uszo kert a Inle Lake-en. Terem a paradicsom.

Az tobbi kep:

https://picasaweb.google.com/jojart/MyanmarYangonBaganKalawInleLake2012?authuser=0&feat=directlink

Inle Lake

Az igazi mianmari ember labbal evez.

Kalaw-bol par ora alatt Nyaung Shwe-be ertunk, ami az Inle Lake-hez legkozelebbi varos. Mar jo elore foglaltunk szallast, mivel egesz Mianmar-ban szinte lehetetlen szallast talalni. Amikor megerkeztunk a guesthouse-ba, ott kozoltek velunk, hogy sajnos az elso ejszakara meg sincs szabad szobajuk, mert az egyik vendeg ugy dontott, hogy egy nappal tovabb marad. De nagyon kedvesen felajanlottak, hogy a recepcio melletti kb harom negyzetmeteres kis lukban, ahol ejjelente a portas szokott aludni, ott tolthetjuk az ejszakat. Mondtak, hogy nem kell aggodnunk, mert az udvarrol nyilik egy wc, amit szinten hasznalhatunk.

Miutan par ora alatt vegigjartuk a varos osszes szallasat, es vegul sikerult arra az ejszakara szereznunk egy viszonylag rendes szobat egy nagyon lepukkant szallodaban.

Masnap atkoltozunk az eredetileg lefoglalt szallasra, ahol mondtuk, hogy meg harom napot maradunk, de a recepcios mondta, hogy mostmar nyugodtan maradhatunk tobbet is. Ha maradtunk volna, akkor siman lehet, hogy valaki masnak kellett volna a kis lukban aludnia egy ejszakat. Azutan biciklit bereltunk, es eltekertunk egy darabon a to mellett, de igazabol a tavat magat nem nagyon sikerult latnunk, mivel a to korul korulbelul egy kilometeres savban nadas van, meg ilyenek.

Kovetkezo nap befizettunk egy egesz napos hajo turara, amitol en nem igazan vartam sokat, de aztan az egesz mianmari nyaralasunk mondhatni legjobb napja lett. A hajo maga egy jo hosszu motoros csonak volt, amin csak mi ketten voltunk, valamint a hajo vezetoje, aki egy fiatal srac volt es Bubu-nak hivtak. Bubu egy szot sem tudott angolul. A tura reggel 1/2 8-kor indult, es keso delutanig tartott.

Elsokent egy sima faluban kotottunk ki, ahol epp piac nap volt. El is setaltunk a piacra, de nem volt semmi extra. Viszont volt ott par colopokre epult haz, amit minden oldalrol a viz hatarolt, es csak csonakkal lehetett megkozeliteni.

Ezutan a to deli reszere mentunk, ahol egy egesz varos volt a vizre epitve, de nem ugy mint velence, hogy par helyen van hid, meg szarazfold. A hazak mind colopokon, sehol a kozelben semmi szarazfold. Az utcak, a terek, mind csak viz, az emberek meg mind csonakkal jartak. A boltok elott kis kikotok, ahol ott allnak a csonakok, es az emberek meg bent vasaroltak.

Ezutan vettuk eszre, hogy sok helyen van kert, ahol tobbnyire paradicsom termett, es amikor elmentunk ezek mellett, akkor az osszes noveny hullamzott, szoval ezek olyan uszo kertek voltak, a vizben uszo valamikbol nottek.

A varosban elmentunk par helyre, ahol kulonbozo hazakban a helyiek bemutattak, hogy mit hogy keszitenek.  Ez valoszinu inkabb csak a turistaknak szolt, de ennek ellenere erdekes volt, es elvezheto. Volt ahol ekszereket keszitettek, es meg az ezustot is ott nyertek ki valami ercbol, majd kezzel kalapaltak beloluk ekszert. Lattuk hogy hogy csinaljak a szivart, mashol meg azt hogy hogy szovik a salakat. Egy mas helyen valami novenybol papir szeru cuccot csinaltak, amibol meg ilyen diszes esernyot. Mindenhol elmagyaraztak mindent tok kedvesen es ingyen, es mikor mondtuk, hogy semmit nem akarunk venni, akkor mondtak, hogy semmi gond, de meg igyunk egy teat ha szeretnenk.

A tavon sok helyi halaszik kis csonakbol, de ami a legdurvabb volt, hogy a helyiek tobbsege labbal evez.

A nap fenypontja igazabol Evi szuletesnapja volt, aminek tiszteletere megittunk egy-egy pohar Mianmari bort, ami meglepoen finom volt. Mondjuk lehet, hogy csak azert, mert a szolot Del-Afrikabol importaljak.

Kalaw (Mianmar)

Baganbol  a reggeli busszal indultunk Kalaw-ba. A buszon normalis homersekletre volt allitva a legkondi es nem uvoltott a tv sem, de nagyon ennek se tudtunk orulni, mert a mogottunk ulo gyerek vegig hanyta az utat. Az ut elso fele szokasos rosszminosegu utakon vitt, majd feluttol mar emelkedokon mentunk felfe. Az utolso 30 km-t ket es fel ora alatt tettuk meg a borzasztoan kanyargos hegyi szerpentineken.  A mogottunk ulo gyerek ettol csak meg jobban hanyt.

Keso delutan erkeztunk meg, es rogton megcsapott minket a hideg. Kellemes 22 fok volt, amin annyra meglepodtunk, hogy Evi azonnal fevette a farmerjet es egy kapucnis pulcsit, nekem meg elkezdett fajni a torkom.

Ha egy kicsit is jobban utannaolvastunk volna a Mianmari utikonyvunkben, amit egy baratunk nyomott a kezunkbe meg az indulasunk elott anelkul, hogy erre megkertuk volna, de amiert egy sorre biztos meghivjuk, ha legkozelebb talalkozunk vele, - mert anelkul a konyv nelkul meg nehezebben boldogulnank itt, ha boldogulnank egyaltan - szoval  ha egy kicsit jobban utanaolvastunk volna, akkor tudtuk volna hogy  Kalow a hegyekben van, 1340 meterre  a tengerszint felett.

Masnapra Evi is visszavette a rovidnadragjat, es nekem is elmult a torokfajasom, mert napozben azert volt 26-27 fok es szepen sutott a nap, viszont meglepve tapasztaltuk, hogy egy aranyos kis hegyi varoskaban vagyunk, ahol nyoma sincs (na jo, azert valami kicsike nyoma azert megis) az eddig latott kosznak, mocsoknak es kaosznak.

A fent emlitett utikonyvbol megtudtuk, hogy a legtobb turista azert jon ide, hogy harom nap alatt elturazzon innen az Inle Lake-hez. Ezen fellelkesulve (egyikunk jobban, masikunk kevesbe) el is indultunk hogy szerezzunk egy guide-ot a turara. Keves ennyire kaotikus dolgott lattunk az eddigiekben, mint ahogy a Kalow-iak ezeket a turakat szervezik. Oldalakat irhatnek rola, de a lenyeg az, hogy ket nap alatt keptelenek voltunk elintezni, hogy akarmilyen modon is eljussunk Inle Lake-hez valami tura kereteben.

Tanacstalanul es kicsit letorve alltunk a szallasunk elott, mikor is egy helyi odajott hozzank, hogy mi a baj.. (tenyleg eleg tanacstalanul allhattunk ott, hogy csak ugy megszolitott miket..) Majd elmondta, hogy o egy turavezeto, es holnap van egy szabad napja, es elvisz minket egy egynapos turara..

A tura 19 km volt, es nagyon elveztuk. A taj szep volt, erdokon, tea ultetvenyeken  es naracsligeteken keresztul setaltunk. Voltunk kis hegyi falvakban, lattuk hogy hogy elnek es dolgoznak a helyiek. Lattuk, ahogy szedik a teat es ahogy szaritjak.A guide-unkat Alex-nek hivtak, jol beszelt angolul, es sokat megtudtunk tole az Mianmarrol. Jo volt egy helyivel dumalni, es erdekes volt hallani arrol, hogy ok hogy latjak a vilagot.

Ebedre egy menedekhazban alltunk meg, egy olyanban, ahol a haromnapos turan az emberek alszanak. Mikor lattunk az ottani nomad korulmenyeket, akkor mar egy kicsit orultunk, hogy nem sikerult a harom napos turara jelentkezni. Viszont ittunk igazi zold teat, amit a kertbol szureteltek. Csak a tea legjobb reszet szedik le, a friss leveleket es zsenge hajtasokat. Nem vagyunk egy nagy tea ivok, de ez tenyleg finom volt.

Este hulla faradtan estunk be az agyba, masnap meg jo kis izomlazzal ultunk a reggeli mellett es kortyolgattuk forro kavet, es halat adtunk az egieknek, hogy nem kell meg ket napot turaznunk.

A turan egyebkent lattunk egy skorpiot, es egy kigyot is.

Foldrenges Mianmarban

Eloszor is, jol vagyunk. Es koszonjuk azt a nagyon sok aggodo email-t amit kaptunk..

A foldrenges idejen Kalaw-ban voltunk, ami kb 200 km-re van del-keletre a renges kozpontjatol. Szerencsere itt nem okozott semmi kart, meg nagy ijedtseget sem. Mi epp a szalasunkon voltunk, es az  egesz csak egy kicsit volt erosebb, mintha egy vonat elment volna kint a folyoson. Remegett mindten, meg a falak is, aztan semmi. Mire raeszmeltunk hogy ez egy foldrenges, mar vege is lett. Az utorengesek meg ennyire sem voltak erosek.

Aki olvasta volna a vonatkatasztrofarol szolo hirt, azt is szeretnenk megnyutatni, hogy azt is messze elkerultuk.

Bagan (Myanmar)

A szuper lepattant buszallomasrol indult a buszunk Baganba. Az indulas gordulekenyen ment, a busz jo volt. Az ut mar nem autopalyan vitt, hanem sima fouton. A fout persze itt kicsit maskepp nez ki mint otthon. A legtobb helyen olyan szeles az ut, hogy epp egy auto elfer, az ut egyharmada kb foldut volt, es volt hogy fa hidon, vagy epp pallokon keltunk at valami folyo vagy arok felett. Azt mondtak hogy 9 ora lesz az ut, de 7 ora alatt itt voltunk.

Bagan kicsit olyan Myanmar-ban, mint Angor Kambodzsaban. Azzal a kulonbseggel, hogy itt nem veszodtek azzal, hogy felujitsak a templomokat, hanem otthagytak oket ugy ahogy vannak a mezo kozepen.

Bereltunk biciklit, es elkeztuk megnezni a templomokat, amibol tobb szaz van. Az elso par utan mar gyanakodtunk ra, aztan a tizedik utan mar szinte biztosak voltunk benne, hogy az osszes templom egyforma. Persze vannak hiresebb templomok, amik nem tudjuk hogy miert hiresebbek, de ugyanugy neznek ki mint a tobbi.. Szoval mi inkabb a kevesbe hireseket neztuk meg, mert ott nem voltak rajtunk kivul turistak. Ez az egesz templomos dolog egy kb 6x4 km-es reszen terul el.

Elmentunk egy igazi helyi etterembe ebedelni, ahol rendeltunk ketten egy tal etelt. Megkaptuk magat a kajat, es melle meg kb tiz kis tal valamit, meg egy nagy bodon rizst.. A dolgok nagy reszerol azt se tuduk hogy micsoda, de a pincer lelekesen magyarazta. Ahogy az egyik kis talkabol fogyni kezdett a cucc, azonnal elvittek, es teleraktak. Korulbelul 2 dollarbol teleettuk magunkat.

Setaltunk egyet a varosban, voltunk a piacon. Lattunk egy husboltot, es nagyon remeltunk hogy a mi ettermunk nem ott szerzi be a hust.

Meg par napot itt maradunk, es tervezzuk hogy megnezunk mar parat a templomok kozul, de ma valahogy inkabb nem csinaltunk semmit. 40 fokban es tuzo napsutesben,  nem volt kedvunk biciklire szallni, es templomrol templomra jarni.

Mandalay

Yangoon-bol elindultunk eszakra, Mandalay-ba, ami az orszag masodik legnagyobb varosa. A Yangoon-I buszpalyaudvar 30 km-re van a varoskozponttol, tobb mint egyora taxizas volt mire odaertunk, es majdnem annyiba kerult mint maga a 10 oras buszut. Amikor megerkeztunk a puszpalyaudvarra, elkepeszto latvany fogadott.  Az egesz hely ugy nezett ki, mintha egy szemtdombon kicsit arrebbkotortak volna a szemetet, es egy halom buszt es teherautot a leheto legosszevisszabb leraktak volna. Nagy volt a tomeg, a kaosz, de vegul sikerult megtalalni a buszunkat.

Eddig ket olyan dolog volt ebben az orszagban, ami olyan volt, mint amit otthon megszoktunk. Az elso a palackozott asvanyviz, a masik a tavolsagi legkondicionalt buszok. Szoval a busz makulatlan volt. Volt legkondi, amit a helyiek, hogy a kedvunkbe jarjanak, vegig a maximumon jarattak, szoval pulcsiban, zokniban kuporogtunk vegig az uton. Volt tv es dvd lejatszo, amin egy helyi filmet vetitettek, es hogy biztos mindenki jol hallja, maximalis hangeron.

A helyi filmeket keptelenseg leirni, hogy milyenek. Mikor a film elkezdodott, percekig neman bamultuk a tv-t, es egyszeruen nem hittuk el hogy mit latunk. A filmek kb olyan szinvonaluak, mint mikor altalanos iskolaban az egyik osztaly szinadrabbal keszult, es azt par het gyakorlas utan eloadta a szuloknek. Maga a felvetel olyan, mintha  valaki egy kis kompakt kameravel keszitette volna. Neha, ha mozog a kamera, masodpercekbe kerul meg a fokusz  visszall normalisra.

A filmek temaja olyan gyermeteg, hogy magyarorszagon maximum egy ovodas gyerek tudna megnezni, es az osszes jelenetben mindenki ordit. Nem agresziven, inkabb csak kedvesen, de torka szakadtabol ordit. Az egyik film arrol szolt, hogy valaki egy trombitaval az emberek fulebe trombitalt, es ezert azok abbahagytak az egymassal ordibalast, es elkezdtek a trombitassal orditani.

Az utunk a Yangon – Mandalay autopalyan vezetett, ami a tobbi uthoz kepest egyaltalan nem katyus, viszont olyan hullamos, hogy az ut nagyreszet kapaszkodassal toltottunk.Kilenc ora buszozas utan megerkeztunk egy olyan buszpalyaudvarra, ami meg sokkal borzasztobb volt elozonel is. Meg tobb szemet, valahol por, valahol sar, es olyan jarmuvek, amikrol el se hinne az ember, hogy kepesek meg elindulni.

Mandalay-ban varost neztunk, felmasztunk egy hegyre, ahonnan megneztuk a kilatast, talatunk egy jo kavezot, ittunk finom kv-t.

Osszessegeben Mianmar-t meg mindig nem tudjuk hova tenni. Annyira lepukkant, hogy ilyet meg soha nem lattunk, de annyira kedvesek az emberek, hogy meg ilyet se lattunk soha. Sok helyen olvastunk, hogy a mianmari konyha eleg pocsek, ennek ellenere sikerult mar finomat ennunk helyi etteremben. (marmint mikor epp talaltunk olyat, ami nem volt annyira lepukkanva, hogy egyaltalan be merjunk menni..)

Tobben irtak aggodva, hogy biztonsagos-e mianmar. Mindenkit szeretnenk megnyutatni, hogy az orszag szuper biztonsagos, annak ellenere hogy minden durvan lelakott. A legnagyobb veszely talan az, hogy megfagyunk egy tavolsagi buszon.

Minamarban kozel sem annyira egyszeru utazni mint az eddigi orszagokban ahol jartunk.  A szallasok dragak, nagyon nehez helyet talalni. Az interneten nem is lehet szallast keresni, kenytelenek vagyunk az utikonyvbol vakon valasztani, es telefonon szobat foglalni.

Osszessegeben jol erezzuk azert magunkat, naprol napra egyre jobban megszokjuk a korulmenyeket, es egyre jobban elvezzuk az ittletet.

Yangon (Mianmar)

Bangkokbol kicsit tobb mint egyoras repulout utan megerkeztunk Yangonba, amirol azt hittuk hogy Myanmar fovarosa. De mint kiderult, 2005-ben a hatalmon levo katonai diktatura ugy hatarozott hogy mashol lesz a fovaros, es par szaz kilometerre eszakra egy a rizsfold kozepere epittettek meg az orszag uj fovarosat.

Miutan megerkeztunk, a legszembetunobb az volt, hogy jobboldalon vezetnek, az autok megis szinte mind jobbkormanyosak. Az orszagban 1970-ig a bal oldalt kozlekedtek, majd szinten egy hirtelen dontes utan, hogy megmutassak, hogy mar semmi kozuk az egyikori gyarmatosito angliahoz, egy eszaka alatt megfoditottak az iranyt. A kocsik viszont jobbkormanyosak maradtak, es a fiatalabb autok, amiket hasznaltan japanbol szereznek be, szinten jobbkormanyosak. A legviccesebbek a buszok, amiknek szinten rossz oldalon van az ajtajuk, igy nem a jardarol lehet felszallni, hanem az ut kozepe felol.

A varosban nem lehet motorozni, mivel egyszer egy katonai vezetot elutott egy motoros, aki erre ugy beragott, hogy az egesz varosbol kitiltatta a motorosokat.

Miutan korbeneztunk a belvarosban, egyre inkabb kezdtunk rajonni, hogy az egesz varos nem mas, mint egy nagy putri. Mas delkelet-azsiai orszag is lepukkant, itt viszont kosz van, meg szemet. A hazakrol omladozik a vakolat, az utak, es az autok borzaszto allapotban vannak.

A szallasunk is eleg fura kornyeken van, nem valami modern, kicsit egyszeru, de legalabb tiszta.

Az itteni ferfiak szinte mind ingben, es egy fura hosszu szoknya szeru cuccban jarnak, ami inkabb csak egy rongy, ami a derekuk kore van tekerve. Az utcan mindenhol lehet kapni valami fura falevelbe tekert dohanyt meg egyebb cuccot, szinte mindenki azt ragja, es piros szinut kopdos tole. Az utokonyv szerint a ferfi szoknyat Longyi-nak hivjak, azt a gusztustalan dolgot, amit meg ragnak, azt Betel-nek.

A varosban neha van aram, neha nincs. Kozvilagitas viszont szinte egyaltalan nincs. Az utcak tele vannak hatalmas generatorokkal, amit bekapcsolnak ha epp nincs aram. A szallasunkon a legkondi egy dobozbol kapja az aramot, aminek az a neve, hogy "airconditioner safeguard". Miutan aramot kap a cucc (vagy bekapcsolas, vagy aramkimaradas utan), a szerkezet 5 percig meri, hogy megfelelo-e a feszutseg, majd utana ad aramot a legkondinak.

Csomo dolgot, mint peldaul szallast, csak amerikai dollarral lehet fizetni. Kizarolag a hibatlan, ropogos dollarokat fogadjak el. Ami peldaul egyszer mar kette volt hajtva, az hiaba ropogos, sehol nem fogadjak el. Nem is beszelve azokrol a cimletekrol, amik gyurottek, vagy ossze vannak fickalva. A penzvaltokban a szaz dollarost 20%-kal jobb arfolyamon valtjak, mint peldaul a tizest.
 
Ugy osszessegeben, amit eddig lattunk, elcseszett egy hely ez az orszag.. :)

(Egyebkent azert az utikony segitsegevel sikerult talalnunk par vallalhato ettermet, szoval nem ehezunk, es meg egy hideg sort is tudtunk inni a nagy ijedtsegre.)